LISZT 213 ‒ HARMÓNIUM- ÉS ORGONAHANGVERSENY

2024. október 19. (SZOMBAT) 19:30

2024. október 19-én 19:30-kor Liszt 213 címmel ad ünnepi harmónium- és orgonahangversenyt Mészáros Zsolt Máté Junior Prima Díjas orgonaművész és Liszt-kutató a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomban. Az elmúlt években hagyománnyá vált, hogy a nemzetközi Liszt-játék élvonalába tartozó orgonaművész nagyszabású koncerttel emlékezik meg a zeneszerző születésnapjáról, kedvenc budapesti templomában. Idén immár ötödik alkalommal hallgathatja meg különleges műsorát a közönség, amelynek első felében közkívánatra egy Liszt-korabeli harmóniumot szólaltat majd meg, zárásként pedig az orgonairodalom egyik legjelentősebb művét, Liszt Ferenc monumentális Próféta-fantáziáját játssza majd. A hangversenyhez kapcsolódóan kiállítás nyílik az altemplomban, így a koncertre látogatók lehetősége nyílik rendkívüli környezetben, Budapest legrégibb falai között ráhangolódni az ünnepi eseményre.

„A Liszt Ferenc születésnapja alkalmából megszervezésre kerülő hangversenyek mindig az év egyik csúcspontját jelentik számomra. Előadó-művészként, Liszt-kutatóként és a Belvárosi Főplébánia-templom zeneigazgatójaként egyaránt kötelességemnek érzem, hogy művészetét minél szélesebb körben megismertessem és közelebb hozzam a hallgatósághoz, ezért különösen nagy öröm számomra, hogy az elmúlt négy alkalommal ilyen nagy érdeklődés mutatkozott az eseményre: a templom teljesen megtelt. Az ünnepi koncertekre minden évben különleges műsorral készülök. A tavalyi évben kilenc koncert keretében adtam elő a zeneszerző összes harmónium- és orgonaművét. Azóta sokan kerestek meg azzal a kérdéssel, hogy mikor hallhatnak legközelebb harmóniumon játszani, ezért közkívánatra a műsor első felében egy Liszt-korabeli Schiedmayer hangszer szólal majd meg, amelyen Liszt olasz területeken komponált műveit fogom előadni. A koncertet kedvenc orgonaművem zárja, a nagyszabású Fantázia és fúga az »Ad nos, ad salutarem undam« kezdetű korál dallamára. A hangverseny napján egy kiállítást is megnyitunk a közönség számára, amely a zeneszerző és a templom kapcsolatát mutatja be. A belépőjeggyel emellett a román kori altemplom és a Contra-Aquincum római kori erőd romjai is megtekinthetők. Érdemes tehát időben érkezni a helyszínre, hogy ebben az egyedülálló környezetben hangolódhassanak a hangversenyre.”

(Mészáros Zsolt Máté)

Műsor:

 

San Francesco – Prelúdium Szent Ferenc Naphimnuszához

Zarándokévek, Harmadik év – I. Angelus! (Úrangyala) – Ima az őrangyalokhoz

„Ora pro nobis” („Könyörögj érettünk”) – Litánia

Rosario (Rózsafüzér) 5’

Fantázia és fúga az „Ad nos, ad salutarem undam” kezdetű korál dallamára

A Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom Liszt Ferenc kedvenc budapesti temploma, egyházzenei tevékenységének fő magyarországi színtere volt. Mészáros Zsolt Máté orgonaművész, a templom jelenlegi zeneigazgatója, aktívan – koncertekkel, sorozatokkal és egyéb eseményekkel ‒ ápolja ennek a kapcsolatnak az emlékét.

Liszt Ferenc sok szálon kötődik a Belvárosi Főplébánia-templomhoz. Jó barátságot ápolt Schwendtner Mihály apátplébánossal, aki éveken át bocsátotta rendelkezésére a plébánia második emeleti vendégszobáját. Rendszeresen látogatta a Szentmiséket, számos alkalommal vezényelt a templomban és több kompozícióját is itt mutattA be először.

Az ikonikus Liszt-helyszínek sorából is kiemelkedő templom egyedülálló akusztikával és az ország egyik legkiválóbb koncertorgonájával rendelkezik, ezért ideális az egykoron élt legnagyobb magyar zeneszerző műveinek megszólaltatására.

Miért a Budapesti-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom?

A koncert helyszíne